A kormány a vendéglátó helyek és a boltok nyitvatartásának korlátozása miatt még márciusban megkönnyítette az üzleten kívüli árusítást. Az akkori rendelet kimondta: "a lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vendéglátó üzlettel, illetve napi fogyasztási cikket értékesítő üzlettel kötött szerződés alapján".
A házhoz szállításra mind a vállalkozások, mind a vevők (a lakosság) részéről megnőtt az igény. Közben a taxisok forgalma drasztikusan visszaesett, minthogy a lakosság csak szükséges esetben mehet az utcára. Azóta több bolt is elindított olyan szolgáltatást, hogy a megrendelt árut a vevő taxival szállíttathatja haza - olvasható a portálon.
Egy április 15-ei kormányrendelet felmentést ad a "személygépkocsival közúti személyszállítást végző szolgáltatóknak" a 2015-ös taxirendelet, illetve bármilyen, működésükről szóló önkormányzat összes előírása alól - feltéve, hogy a veszélyhelyzettel kapcsolatos házhoz szállítást végeznek (vagyis a fent hivatkozott, márciusi rendelet alapján dolgoznak éppen).
Azok a taxis cégek, amelyek a felmentő rendelet hatályba lépése (április 16.) előtt csomagot szállítottak házhoz valójában megsértették a 2015-ös taxisrendeletet. A taxisrendelet alóli (korlátozott) felmentéssel a kormány megszüntette ezt az állapotot.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket