Nem sokára megnyit a PANAM autósmozi Budapesten, az Árkád tetőparkolójában - írja a 24.hu.
A szervezők száz autónyi férőhelyet, érintésmentes fizettetést és beléptetést ígérnek, a rágcsálnivalóért sem kell majd kiszállni, mert azt görkorcsolyás felszolgálók hozzák majd helybe.
Kapcsolódó
A jegyeket nem főre, hanem autóra lehet megváltani a mozi honlapján 5500 forintért.
A kínálatban évtizedes klasszikusok és újabb filmek egyaránt helyet kapnak, az első vetítési napon például egyből nem kisebb címet, mint a Harcosok klubját vetítik majd, de lesz a Rocky, a Truman Show, A nyolcadik utas: a Halál, és a Csillag születik is.
A vetítések este 9-kor kezdődnek majd egy tízszer hat méteres LED-falon, a hangot pedig minden néző a saját autója FM rádióján hallgathatja majd, a technikai hátteret a Visualpower Kft. szolgáltatja.
Koronavírus
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező