Egekbe szökhet az idén a fokhagyma ára, az EU vezető importőrének számító Kína ugyanis a koronavírus-járvány miatt teljesen leállította az exportot. Mivel a közösségben mára kiürültek a készletek, az új szezon kezdetéig pedig még jó pár hetet várni kell, így az is előfordulhat, hogy ha rövidebb időre is, de hiánycikk lesz a boltokban a fokhagyma - írta a napilap.
A Magyar Mezőgazdaság Federica Girotto, a Rovigóban működő Cervati Import Export vezérigazgatóját idézve arról írt, hogy a kínai export leállása miatt az előző évhez képest akár negyven százalékkal is megugorhat a fokhagyma ára a közösség piacán.
A magyarországi fokhagymatermesztők sem derűlátók. Az elmúlt években tovább szűkült a fokhagymával foglalkozó gazdálkodók köre, míg korábban 900-1100 hektár között mozgott a hazai vetésterület, az idén alig haladja meg a 700 hektárt a termesztésbe vont terület nagysága. A fokhagyma termesztése ugyanis nagyon jelentős élőmunkaerőt igényel, a gépesítés pedig nagyon drága - mondta Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke a Magyar Nemzetnek.
Idén tavasszal komoly aszály sújtja a földeket, Makó térségében pedig - a legfőbb termesztőkörzetben - kevés az öntözhető terület. A szárazság minden bizonnyal hatással lesz a termésre is, így elképzelhető, hogy az eddigieknél is kevesebb magyar fokhagyma kerülhet a boltokba, holott a hazai termelés így is csak a hazai fogyasztás harmadát képes fedezni.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz