Egy friss kormányrendelet (189/2021-es számon) szerint idén június vége helyett december végéig kell a stratégiai társaságoknak jelentést tenniük a kormánynak, ha a cégben tőkeemelés történik, változik a tulajdonosi összetétel, kötvényt bocsát ki, vagy átalakulásról, szétválásról döntenének - szúrta ki elsőként az Mfor.hu a Magyar Közlönyben. Ezzel az intézkedéssel a kabinet azt akarja megakadályozni, hogy "illetéktelen" kezekbe, illetve befolyás alá kerüljenek a stratégiai társaságok.
Ezzel együtt kibővült az a jogszabályi rész, amely megmondja, mi számít államérdeknek: a továbbiakban "a nemzetgazdasági szempontból alapvető gazdaságstratégiai érdekkel összefüggő közérdek" is annak számít. Eddig csak az szerepelt az idevágó törvényben, hogy "az ágazati európai uniós és nemzeti jog által nem szabályozott, a hálózatok és berendezések biztonságára és működőképességére, valamint az ellátás folyamatosságára vonatkozó közérdek" az államérdek.
Ráadásul a 189/2021-es számú kormányrendelet alapján stratégiai társaságok közé bekerültek a felsőoktatási intézmények, mint jogi személyek - egészen pontosan 8542-es (felsőfokú oktatás) és a 8560-as (oktatást kiegészítő tevékenység) TEÁOR-kódú vállalkozások.
Ebbe a körbe pedig egyúttal bekerült a kommunikáció is - korábban csak a távközlési rész (61-es TEÁOR-kód) számított stratégiainak. A módosítás nyomán mától a kiadói tevékenység (58-as TEÁOR-kód), a film, videó és tv-műsor gyártása, hangfelvétel kiadása (59-es TEÁOR-kód), a műsor-összeállítást és műsorszolgáltatás (60-as TEÁOR-kód) is. Ez azt jelenti,hogy egy mozdulattal a médiumokat is besorolják a stratégiai cégek közé.
A 2020-as LVIII. törvény alapján a belgazdaságért felelős miniszterhez (ez jelenleg Palkovics László, az ITM vezetője) a stratégiai társaságoknak be kell jelenteniük, többféle jogügyletet:
- tulajdoni részesedés részben vagy egészben, bármilyen tulajdonjog átruházási jogcímen - ideértve az apportálást is -, ingyenesen vagy visszterhesen történő átruházása,
- tőkeemelés,
- átalakulás, egyesülés, szétválás,
- átváltoztatható, jegyzési jogot biztosító vagy átváltozó kötvény kibocsátása,
- részvényen, üzletrészen haszonélvezeti jog alapítása.
Minderre csak akkor van szükség, ha a befektetés összértéke eléri vagy meghaladja a 350 millió forintot.
A tárcavezető pedig a tulajdonszerzést vagy az üzemeltetési jog megszerzését megtilthatja például akkor, ha úgy véli, hogy az új külföldi tulajdonos Magyarország államérdekét, közbiztonságát, közrendjét esetleg veszélyeztetné, különös tekintettel az alapvető társadalmi szükségletek ellátásának biztonságára.
Indoklást nem tettek közzé, ezért csak találgatni lehet, hogy melyek azok a külföldi televíziók, kiadók vagy egyetemek, amelyek magyarországi tulajdonszerzésének megtiltására Palkovicsot most felhatalmazták - írta a hvg.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Narancssárga listán az oroszok: 43 ország állampolgáraira vet ki beutazási korlátozásokat az Egyesült Államok

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát
