A vállalatvezetők arra számítanak, hogy a kormány munkahelyvédelmi akciótervének támogatásai az autóipar, a gépgyártás és a hozzájuk kapcsolódó beszállítói láncolatok területén landolhatnak majd - írja a 24.hu. Ez rajzolódik ki a munkaadókkal folytatott egyeztetések alapján.
Egyelőre nem világos, hogy az állami támogatás elsősorban a multinacionális vállalatokat vagy a beszállító kis és közepes vállalkozásokat célozza-e, de mindkét opció megvalósulhat – mondta a hírportálnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
A GDP-előállítás és az érdekérvényesítés tekintetében nyilván a multik az esélyesebbek, de a nagyok működése is elakadhat, ha a nekik bedolgozó kkv-k nem képesek alkatrészeket beszállítani. Abban ugyanakkor egyetértés van, hogy várhatóan nem fűnyíróelv alapján működő támogatási rendszert alakítanak ki, hanem azt kifejezetten a preferált cégekre szabják.
Nem kapkodják el
A munkahelyvédelmi program átfogó rendszer lesz, de egyelőre előkészületi fázisban tart, kidolgozására a következő hetekben kerül sor. Egyelőre itt tart az államapparátus a program bevezetésében. A készülő akcióterv részletei egyelőre a homályban maradnak.
Nem végleges, hogy milyen vállalati kört érintene, és az sem, hogy a célcsoportja megegyezik-e majd az energiatámogatási programéval.
A munkahelymentő programot várhatóan akkor élesíthetik, amikor „a munkaerőpiaci folyamatok ezt indokolják”. Vagyis vélhetően akkor, amikor az első megrázkódtatások érik a nagyobb dolgozói létszámot foglalkoztató munkahelyeket.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az