Az Advenio Zrt. bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzésével szemben, ezért a tanács legutóbbi ülésén - a törvényi előírásoknak megfelelően - felfüggesztette az országos kereskedelmi rádiós pályázati eljárást - közölte az NMHH.
A Médiatanács februárban az országos kereskedelmi rádiós frekvenciára (az egykori Class FM frekvenciájára) kiírt pályázatán két jelentkező közül csak az egyiket, a Hold Reklám Kft. pályázatát vette nyilvántartásba. A másik pályázó Advenio Zrt. nyilvántartásba vételét pedig elutasította. A hatóság korábbi közleménye szerint "az Advenio a hiánypótlást nem teljesítette megfelelően, üzleti terve hibás számításon alapult, így pályázata nem felelt meg a pályázati felhívásnak".
A kizárt pályázó Advenio Zrt. működtette egykor a Class FM frekvenciáját, a cég tulajdonosa 2016 májusától Michael McNutt Sláger Rádió Zrt.-je. Az utóbbi vállalkozás Simicska Lajos üzlettársától, Nyerges Zsolttól vette meg az Adveniót.
Tovább szólhat két helyi rádió
Két helyi rádió ötéves szerződéshosszabbításáról is döntött a Médiatanács. Így 2023. június 25-ig tovább szólhat az Andy Vajna budapesti Rádió 1 adójával tavaly októberben közös hálózatba kapcsolódott szombathelyi adó a 97,7 MHz frekvencián (ez volt korábban a Frisss FM rádió, üzemeltetője a Vasi Friss Rádió Kft.), valamint a Méz Rádió a Veszprém 103,1 MHz-en. (Az utóbbit működtető Veszprém Rádió Kft. a budapesti Sláger FM rádiót is üzemeltető romániai befektető, Morar Nicolae Radu érdekeltségébe tartozik - derül ki a Céginfo.hu adataiból.)
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
