A szervezet mögött Afrikában élő magyarok állnak, akiknek a szíve Magyarországért dobog és szeretnének "egy nemzeti színekben lévő légitársaságot" - mondta az Origónak Welsz Tamástól, a Charity March ügyvezetője, mely cégnek pár hete egy Seychelle-szigeteki vállalat a tulajdonosa.
Welsz közlése szerint az új tulajdonost pár napon belül bejegyzik, az e-cégjegyzékben pedig már szerepel is a cég a Sólyom Hungarian Airways tulajdonosai között. A vételárról viszont nem árult el részleteket, mondván az üzleti titoknak számít.
Az indulásról annyit árult el az ügyvezető az Origónak, hogy decemberben a korábban tervezett hat helyett két Sólyom-repülőgéppel kezdenek, a későbbi terveikről pedig csak a cég átvilágítása után kívánt nyilatkozni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat