Lezárult a közbeszerzés, jelenleg a szerződéskötés zajlik a nyertes pályázóval, a Market Építő Zrt.-vel.
A kiválasztást nehezítette, hogy első körben hiába volt öt pályázó is, váratlanul magas árajánlatokat kaptak, s noha az egyetlen szempont az ár volt, nem hirdettek győztest. "Azt gondoltuk, hogy az első ár több volt a soknál, ezért a kormány két szigorú lépésre szánta el magát" - fogalmazott Fürjes Balázs a rádióban.
Egyrészt jóval az ajánlatok alatt (101 milliárd forintban) maximalizálta az árat, és megadta a kivitelezőknek a lehetőséget, hogy jelezzék, ezért a műszaki tartalmon hogyan lehet optimalizálni. A javaslatok nagy részét elutasították, egy kisebb részét elfogadták, de ez nem sérti azt, hogy ez egy multifunkcionális aréna lesz.
Ilyen szigorú szerződést állam vagy önkormányzat még nem kötött, napi 400 millió forint kötbért kell fizetnie a kivitelezőnek, ha késik
- mondta az államtitkár.
Szavai szerint a felhalmozott kötbér elérheti a 15 milliárd forintot, és a szerződés kizárja a pótmunka lehetőségét, tehát nem lesz áremelkedés menet közben - tette hozzá a beruházás felelőse.
Az építkezést be kell fejezni 2021 novemberére, hiszen 2022 januárjában már a kézilabda Európa-bajnokság döntőjét játsszák az arénában.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető