Az újabb államosítást szeptember közepén jelentették be, de a vételárról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. diszkréten hallgatott. A járműjavító kisebbségi tulajdonnal rendelkező munkavállalóival a vagyonkezelő azonban megosztotta az ügylet részleteit. A Dunakeszi legnagyobb munkaadójának számító vasúti járműjavítót 2,1 milliárd forintért vásárolták ki német tulajdonosától - írja a Népszabadság.
A Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. 2012-ben 7,9 milliárdos nettó árbevétel mellett 793 millió forintos, a tavalyi 6,2 milliárdos bevétel után pedig 260 millió forintot meghaladó veszteséget produkált.
A 2010-ben még úgy ezer saját és bérelt munkatársának kenyeret adó járműjavítónak most 370 dolgozója van. Ez önmagában is hatalmas csökkenés, de az igazi pofon, hogy a megmaradt munkatársak többsége heti kétnapos munkarendben jár dolgozni: az ötből három napot pihenőn van. Az elmúlt években ugyanis a Bombardier és a MÁV közös cége kevés megrendelést kapott. Az állami vasút szerint a németek, utóbbi szerint viszont a magyar partner nem hozott elég munkát.
A lap úgy tudja, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal szervezésében városi villamosai fejlesztésének és tesztelésének Dunakeszire telepítését tervező spanyol CAF S. A. egyértelművé tette: letelepedéséhez egymilliárd forint fejlesztésre lesz szükség a frissen államosított járműjavítóban.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe