A Lázár János fideszes képviselőként a parlamentnek benyújtott törvénymódosítása szerint nem lenne kötelező kizárni a közbeszerzésekből azokat a vállalkozásokat, amelyeket versenyfelügyeleti eljárásban jogerősen elmarasztaltak, valamint nem kellene közbeszerzést lefolytatniuk azoknak, akik beszerzésüket legalább 25 millió forint értékben visszatérítendő támogatásokból vagy úgynevezett kombinált pénzügyi eszközök igénybevételével valósítják meg.
Az utóbbi könnyítést az uniós támogatások felhasználásának gyorsítása is magyarázhatja - a törvénymódosítás indokolásában az áll, hogy az új közbeszerzési törvény tavaly novemberi hatályba lépése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatai alapján szükséges "a támogatásból megvalósuló beszerzésekre vonatkozó rendelkezések pontosítása a vissza nem térítendő támogatások tekintetében".
A versenyjogi jogsértést elkövető cégek nem kötelező kizárását már kevésbé lehetne hasonló okokkal magyarázni. Az indoklás szerint a "gyakorlati tapasztalatok" teszik szükségessé a változtatást. A törvény szerint eddig nem lehetett közbeszerzéseken ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehetett részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, amely három évnél nem régebben meghozott jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban - vagy az ügyben a bírósági felülvizsgálat során - megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el.
Ez a kötelező kizáró ok a törvénymódosítással átkerülne a fakultatív kizárók okok közé, azaz az ajánlatkérő döntheti el, hogy lehetőséget ad-e ilyen elmarasztalt cégnek a részvételre vagy sem.
Fakultatív volt, de öt éves elévüléssel
A versenykorlátozó megállapodás a tavaly novemberben hatályba lépett közbeszerzési törvényt megelőző törvényben is fakultatív kizáró ok volt, de akkor azt nem három, hanem öt évre visszamenőleges jogszabálysértés esetén lehetett az ajánlatkérőknek alkalmazni.
Az Orbán-kormány munkába állása óta több mint harmincszor módosították vagy írták újra a közbeszerzési törvényt (2010 júliusa óta) - kétszer cserélték újra a korábbi jogszabályt (2011-ben, illetve 2015-ben). A 2015. november elseje óta hatályos törvény eddig háromszor változott, a most benyújtott módosítás lesz a negyedik, ami a kihirdetését követő napon lép majd hatályba.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban