Idézik, hogy az Európai Üvegipari Szövetség statisztikája szerint a síküveg globális piaci értéke 2020-ban elérte a 115 milliárd eurót, az iparágban mintegy 186 ezer embert foglalkoztatottak.
Kiemelték, Magyarországon az üveg és üvegtermék gyártásának termelési értéke és árbevétele 2000 óta több mint háromszorosára, 50 milliárd forintról 160 milliárd forintra, az export pedig ez idő alatt 3,5-szeresére nőtt. A síküveg továbbfeldolgozás adja az alágazat bevételeinek közel felét, utána a műszaki, egyéb üvegtermék gyártása következik 20 százalékkal, ezt követi az öblösüveg gyártása 12 százalékkal.
A közlemény szerint a magyar üvegipar 2015 óta a tavalyi évben produkálta a legnagyobb, 12 százalékos növekedést az előző évhez képest, az export ennél is jelentősebb, majdnem 13 százalékos növekedést mutat, amelynek aránya a síküveg továbbfeldolgozási alágazatban 50 százalék feletti, az öblösüveggyártásban 45 százalék, míg a műszaki, egyéb üvegtermék gyártása alágazatban meghaladja a 85 százalékot.
Ismertetik, hogy Magyarországon több mint 200 cég foglalkozik üveggyártással.
Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára a közleményben rámutatott arra, hogy Magyarországon az üveg, üvegtermék gyártási alágazat részesedése az ipar árbevételéből mintegy 1 százalék, ennek ellenére nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen a termékei nélkül több hazai húzóágazat azonnali leállásra kényszerülne.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető