A Gránit Bank éves közgyűlésén a részvényesek elfogadták a Bank 2016-os Éves Jelentését. A 2016-ra tervezett 180 milliárd forintot jelentősen meghaladva, 228 milliárd forint fölötti mérlegfőösszeggel zárta az elmúlt évet a Gránit Bank Zrt. miközben nyeresége is 240 millió forintra nőtt az előző évi 140 millió forinthoz viszonyítva.
2016 végén a bank hitelállománya meghaladta a 100 milliárd forintot, amely közel kétszerese az előző év végi értéknek. A hitelintézet betétállománya egy év alatt 55 százalékkal nőtt és meghaladta a 176 milliárd forintot, az ügyfélszám jelentősen bővült, több mint 30 ezer ügyfélszámlát kezel a bank.
Kapcsolódó
A hitelállomány bővülése meghaladta a 88 százalékot, miközben a portfólió minősége továbbra is kiváló.
A részvényesek 1,12 milliárd forint tőkeemelésről, munkavállalói részvényprogramról, valamint az eredmény tartalékba helyezéséről is döntöttek a hitelintézet közgyűlésén. (Újdonsággal állt elő a Gránit Bank.)
A kormány elégedett a kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet fejlődésével - mondta Varga Mihály a bank közgyűlésén az NGM közleménye szerint.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet