A cég 125 éves fennállása alkalmából rendezett eseményen a vezérigazgató kiemelte, a Pátria Nyomda 400 dolgozójával az ország egyik legnagyobb magyar tulajdonú nyomdája. Elmondta: vállalat piacvezető az ügyviteli, üzleti termékek gyártásában, meghatározó szerepe van a biztonsági nyomdatermékek előállításában és közel 2000 féle saját gyártású terméket kínál. Emellett az ország egyik jelentősebb papírírószer-kereskedelmi vállalata, ugyanis országos lefedettségű, 23 üzletből álló hálózattal rendelkezik - idézi az MTI.
A digitális megoldások elterjedése miatt a Pátria Nyomda is bővítette termék portfólióját, így a hagyományos nyomdaipari termékek mellett (irodai papírok, üzleti nyomtatványok) egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nagyobb nyomdai hozzáadott értéket képviselő marketing anyagok, csomagolóanyagok és címkék gyártása - ismertette a vezérigazgató.
Kapcsolódó
A Pátria Nyomda évente 200-300 millió forint értékben exportál Nyugat-Európába, legfontosabb külpiaca Ausztria - mondta. A társaság céljai közt említette régiós szerepének erősítését a biztonsági termékek vonatkozásában, valamint, hogy jelenleg egy brit biztonsági nyomdával folytatnak tárgyalásokat stratégiai partnerség kialakítása érdekében.
Simon László szólt arról is, hogy a magyar nyomdaipart, a teljes nemzetgazdasághoz hasonlóan elérte a munkaerőhiány, ez azonban automatizálással részben orvosolható. Megjegyezte, hogy a szektorban jelenleg 15 ezer embert foglalkoztatnak, de további néhány ezer munkavállalót szinte azonnal fel tudna venni az ágazat.
A vezérigazgató ismertette, hogy a magyarországi nyomdaipar állítja elő az ország GDP-jének a 3-5 százalékát, az ágazat az alkalmazott technológiákat és az árakat tekintve is egész Európában versenyképes, a nyomdai termékek azonban a kivitelnek csupán a 4 százalékát teszik ki. Az ágazatban 2014-ben még 4162, 2017-ben már csak 3468 céget tartottak nyilván, a megrendelés volumen azonban nem csökkent és az ágazatban foglalkoztatottak száma sem változott. Idén pedig a nyomdaipar szereplőinél minden hónapban 10 százalékkal nőttek a forgalmi adatok az előző év azonos időszakához képest.
Hoffmann Tamás (Fidesz), Újbuda polgármestere kiemelte, hogy az elmúlt 125 évben nagyon sokféle helyzetben kellett helyt állnia a nyomdának, mindig meg kellett újulnia, amihez folyamatos tervezésre volt szükség. A sajtótájékoztatót követően Simon László és Hoffmann Tamás a főváros XI. kerületének polgármestere közösen leplezték le Monostori Ferenc Gutenberget ábrázoló köztéri szobrát, amely a Kopaszi-gátnál novemberig megtekinthető.
A szobor választásról Simon László elmondta, hogy "Gutenberg a könyvnyomtatás feltalálásával 570 évvel ezelőtt, a XV. század közepén új lehetőséget teremtett az írásbeliség fejlődéséhez."
Képünk forrása: Stocksnap
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket