A miniszterelnök nem szokott blöffölni, egészen biztosan lesznek változások a kulturális életben, ami a könyvszakmát is érinteni fogja - mondta a Népszava tudósítása szerint Gyurgyák János, az Osiris Kiadó igazgató-főszerkesztője a könyvkiadók hét eleji fórumán.
Azon túl, hogy több kulturális intézmény vezetőjét meneszteni fogják, a kormány szellemi holdudvarát részlegesen vagy teljesen lecserélik, Gyurgyák szerint az sem kizárt, hogy a könyvkiadókat is tulajdonló két nagy könyvkereskedelmi céget, a Librit vagy a Lírát szemelték ki államosításra. Emellett azt is lehetségesnek tartja, hogy az internetes kereskedelemmel, könyvkiadással foglalkozó amerikai Amazon, illetve a kínai Ali Baba terjeszkedésének lesz majd útjában e két cég.
A könyvkiadók nem kérték, de megkapták a tankönyvpiac államosítását 2013-ban - ami a teljes könyvpiac 26-28 százaléka. Tavaly viszont hiába kérték, hogy az állam konszolidálja azokat a könyvkiadókat és nyomdákat, amelyek az Alexandra bedőlésekor kerültek nehéz helyzetbe, ahogyan az a javaslat sem talált meghallgatásra, hogy a könyvkiadókat vonják be a társasági adórendszer (tao) kedvezményezetti körébe.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?