A portál azt vizsgálta, hogy vannak-e olyan termékek, amelyek ára az idén, illetve az augusztusig tartó 12 hónapban többet emelkedett, mint az előző két évtizedben összesen.
A legnagyobb különbség a csirkehúsoknál van: a bontott csirke és a szárny másfélszer, a comb négyszer annyit drágult tavaly augusztus óta, mint 2001 és 2021 között.
Nagyon látványos a különbség a trappista sajt, a sertészsír és a háztartási keksz esetében is, míg a folyékony szappan ára úgy ugrott meg egy év alatt 20 százalékkal, hogy előtte 20 évig nem volt érdemi drágulás, sőt kissé csökkent is az ára.
A legtöbb érintett termék esetében ráadásul nemcsak az elmúlt egy évben nőttek nagyobbat az árak, mint az előző két évtizedben, hanem csak a 2022-es esztendőben, vagyis az elmúlt nyolc hónapban is.
Kifejezetten szembetűnő, hogy rengeteget drágultak azok az áruk, amelyek közeli helyettesítői az árstoppos termékeknek. A csirkehúsok mellett szerepel a listán például a rétesliszt és kétféle tej is. Ez egyrészt mutathatja azt, hogy a kormány jól választotta ki azt a termékkört, amelynek az árát befagyasztotta, másrészt azonban azt is, hogy a kereskedők más hasonló termékeken igyekeznek behozni a hatósági áron elbukott pénzt.
Utóbbit erősíti, hogy a szlovákiai árakkal összevetve néhány hatósági áras termék helyettesítője itthon kifejezetten drágának tűnik.
- írj a portál hozzátéve, hogy ha összegszerűen nézik az árváltozás mértékét, az némileg csalóka, hiszen alacsonyabb árról ugyanakkora növekedés arányaiban sokkal nagyobb drágulást jelent.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)