A felmérésük szerint csaknem 900 milliárd forintnyi vállalható kockázatú hitel hiányzik a piacról - mondta Bernáth Tamás az MTI híre szerint.
Az MFB forrását a cégek a pénzintézet pályázatán nyertes pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhetik el. A hétfőtől igényelhető új hiteltermék keretét a bank saját tőkéjének felhasználásából biztosítja.
1-100 milliót lehet igényelni
Az igényelhető hitelösszeg vállalkozásonként egymillió és 100 millió forint közötti összegre tehető, a futamidő legfeljebb tíz évig terjedhet, a hitel kamata pedig maximum 4,97 százalék lehet - közölte Simon Katalin, az MFB vezérigazgató-helyettese elmondta.
A 20 milliárdos konstrukció meghirdetése egy átfogó stratégia, az MFB Vállalkozásfinanszírozási Program 2020 első eleme, pilot programja - jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes. Február végén értékelik az eredményeket, és annak függvényében már március közepén meghirdetnék a második ütem összegét, amely "nagyobb, akár az első keretösszeg többszöröse is lehet".
Új cégek is hitelt kapnak
A mikro- és a kisvállalkozók körében hiánypótló az MFB terméke, amely az uniós források jó részével ellentétben akár budapesti vállalkozások, újonnan alakult társaságok számára is elérhető, illetve ingatlanra is igényelhető - közölte Krisán László, az új terméket közvetítő Kavosz Zrt. vezérigazgatója. Bizonyos üzemméret alatt egy gigabanknak nagyon nehéz a kis és középvállalkozásokkal, főként a mikro vállalkozásokkal együttdolgozni - tette hozzá, utalva arra, hogy a szükséges tudást és kapcsolati hálót többek között a Kavosz tudja biztosítani.
Kovács Dávid, a hitelprogramhoz csatlakozó Carion Finanszírozási Centrum Zrt. vezérigazgatója, a Vállalkozásfinanszírozók Szövetsége elnöke azt emelte ki a termék jellemzői közül pozitívumként, hogy amennyiben nincs megfelelő fedezete a cégnek, bevonhatók az ügyletbe az intézményi garanciatársaságok,"nincs szükség tehát több száz százalékos hitelfedezeti rátára".
A Vállalkozásfinanszírozók Szövetségéhez tartozó társaságok a korábbi években már bizonyították a hitelkihelyezési képességüket, az Új Széchenyi Terv keretében több mint 40 milliárd forintot juttattak el a cégekhez - jegyezte meg Kovács Dávid.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket