Májusban megújulva nyitott a Palatinus és a Paskál strand, így erős forgalommal kezdte a nyári szezont a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.
A júniusi kedvezőtlen időjárás viszont igencsak érzékelhető volt a vendégforgalomban, bár az állandó fürdőkben kitartott a vendégforgalom növekedése, a csak strandként üzemelő egységnél jelentős visszaesés volt - idézi a portál Czinege Szilvia értékesítési és marketingigazgatót.
A július-augusztus nagyon kedvező volt, júliusban több mint hatszázalékos, augusztusban pedig több mint nyolcszázalékos növekedést tudtak elérni. Már a tavalyi nyár is nagyon erős volt, a Palatinuson 2017. augusztus 5-én megdőlt a látogatórekord, több mint nyolcezren voltak a strandon. 16 év után először fordult elő, hogy augusztusban a fürdőegységeinket több mint félmillióan keresték fel - mondta Czinege Szilvia.
Közel 7 százalékkal magasabb árbevételt értek el a szövetség tagjai idén a nyári szezonban, mint tavaly, igaz, az esős időjárás miatt a vendégek száma stagnált - közölte Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. A korábbi években 6-8 százalékkal nőtt a vendégek száma. Az idén azonban jellemzően az egyéb szolgáltatások bevételei nőttek jobban a létesítményekben, mint a fürdőszolgáltatásból származók.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető