A felmérés szerint a mintegy 10 milliárd forintos növekedés főképp annak köszönhető, hogy amellett, hogy a már piacon lévő nagyobb cégek dinamikusan bővültek, jó pár új szereplő is megjelent, többek közt a Tesco, a Media Markt, illetve az eMAG.
A kutatásból kiderül az is, hogy továbbra is a számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök, a lakásfelszerelési termékek, a játékok/ajándékok, valamint a ruházati termékek a legkeresettebbek.
Habár arányaiban némileg veszített pozíciójából az utánvétes fizetés, de ezzel együtt is megőrizte a hegemóniáját 2013-ban. A korábbi évekhez képest azonban többen választották személyes átvétel esetén a bankkártyás fizetést. Ugyan még mindig marginális a szerepe, de önmagához képest mindenképpen jelentős növekedést ért el a hazai közvetítőkön keresztül lebonyolított fizetés. Az összes vásárlást tekintve az átlagos kosárméret 7800 forint volt, ami 300 forintos növekedés a 2012-es évhez képest.
A vásárlások értékét tekintve arányaiban a futárszolgálattal történő kiszállítás a legnépszerűbb, ugyanakkor évről évre nő a személyes átvétel aránya, történjen az akár boltban, akár valamilyen átvételi ponton.
Külföldről is vásárolunk
Négyből közel három 18 év feletti rendszeres internetező vásárolt az elmúlt egy évben az internetről, közülük pedig 37 százalék külföldről is vett valamilyen terméket. A külföldi webáruházak különösen vonzóak lehetnek olyan áruk esetében, amelyeket itthon nem lehet beszerezni. Többek között a szórakoztató elektronikai eszközök és a ruházati termékek iránt kiemelkedő az érdeklődés.Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás