A visszatérítésről a városvezetés kérésére született döntés - közölte a Tettye Forrásház Zrt. Az ügyfelek novembertől, attól függően, hogy a mérők cseréjéhez mikor, milyen kedvezményt vettek igénybe, 1800 és 2850 forint közötti összegre számíthatnak.
A társaság közölte: a mérésügyi jogszabály a mellékmérők vonatkozásában eddig hatévenkénti hitelesítést írt elő. Mivel a hitelesség évéhez kötődik, az érintett fogyasztók a szolgáltató értesítését követően megkezdték a műszerek cseréjét.
Hozzátették: a hitelességi idő év közbeni és azonnali hatályú módosítása miatt azok, akik előre tervezve már az év első felében lecseréltették mérőiket, most vesztesnek érezhetik magukat. A cég indoklása szerint a mérők cseréjére költött pénz visszatérítésre vonatkozó intézkedésre azért van szükség, hogy a rendelet egyetlen fogyasztónak se okozzon hátrányt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre