Sem a Hamilton Gallery-vel, sem Pákh Imrével nem tárgyal a kormány a Munkácsy trilógia náluk levő darabajainak megvásárlásáról - tudta meg a Napi.hu. Értesülésünket megerősítette Louise Dompierre, a kanadai múzeum igazgatója, Pákh Imre azonban nem kívánt az üggyel kapcsolatban részletekbe bocsátkozni. Márpedig a tét komoly, hiszen a Hamilton Gallery tulajdonában levő Krisztus Pilátus előtt című képet megegyezés híján már visszaszállították, és könnyen lehet, hogy elhagyja a debreceni Déri Múzeumot a Pákh Imre tulajdonában levő Golgota című alkotás is.

 

Bár a város polgármestere Kósa Lajos augusztus végére igérte a megegyezést a kanadaiakkal - és Pákh-kal is -, a város közönsége egyelőre nagyon úgy tűnik hiába várja a Munkácsy trilógia "újraegyesítését". A Hamilton Gallery-ben ugyan tavaly ősszel járt Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, és azóta - állítólag -  az akkori kulturális államtitkár Halász János is felkereste a múzeumot, eredmény nem született. Mindezek eredményeképp kellett összepakolni és visszaszállítani Kanadába az egyik festményt, és most ugyanez a sors várhat a Golgotára is: a két festményt ugyanis jövőre egy kiállításon mutatná be a Hamilton.

A múzeum igazgatója kérdésünkre válaszolva kifejtette, hogy a visszaszállított Munkácsy kép - amely az állandó kiállítás része - jelenleg nem látható az épületben, de tárgyalt már Pákh Imrével a trilógia kétharmadának bemutatásáról.

Nem tudtak megegyezni

A Munkácsy-trilógia felbomlásának az az oka, hogy a kormány sem a kanadaiakkal, sem a magyar származású műgyűjtővel nem tudott megállapodni a vételárban. Bár utóbbival szóban állítólag megállapodott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, végül mégsem lett az ügyletből semmi. A kormány ugyanis magasnak tartja a kanadaiak által kért 8 millió dollárt és a hasonló nagyságrendű Golgota vételárat is. Nem megerősített információk szerint a képekért 5-5 millió dollárt kínáltak, amelyet egyikük sem fogadott el.

A Hamilton igazgatója, Louise Dompierre ugyan nem válaszolt a vételárat firtató kérdésünkre, de úgy tudjuk, egy általuk kért értékbecslés 10 millió dollárban határozta meg a kép értékét. Ismereteink szerint Pákh Imre is neves nemzetközi műkereskedelmi céget kért fel becslésre, és a Sotheby's valamint a Christie's is ilyen ársávot határozott meg. Louise Dompierre ugyanakkor kifejtette, hogy az általa vezetett múzeum csak azért válna meg a híres Munlácsy festménytől, mert tudatában van annak, hogy ez milyen fontos a magyar nép számára.

A kormányzat is kért becslést

Úgy tudjuk, hogy a kormányzat, és személy szerint Baán László is felkért három hazai műkereskedőt, de az általuk készített becslések még nem készültek el. A vásárlást ellenzők szerint a képek értékét jelentősen csökkenti, hogy ilyen méretű és vallási tárgyú - ráadásul magyar festő ecsetéből származó -  festmény nehezen értékesíthető a nemzetközi műkereskedelemben. Ennek ellentmondani látszik, hogy a Golgotára állítólag már lenne is vevő...

Kérdéseinkkkel megkerestük Baán Lászlót, az Emberi Erőforrás Mininsztériumát és Pákh Imrét is, de ők nem kívántak válaszolni kérdéseinkre. Lapinformációk szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetése a 30 milliárd forintos keretösszeggel rendelkező Értéktár programból tudná megvenni a két képet, de mindeddig erről sem született (nyilvános) döntés.