A (Nébih) igazgatóhelyettesét, Barátossy Gábort annak kapcsán kérdezték, hogy a Nébih szakemberei 13 100 liter hamis, illetve közfogyasztásra alkalmatlan terméket zároltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) közös akció során egy Bács-Kiskun megyei borászati üzemben. Az előállítóra 30 millió forint bírságot szabtak ki.
Barátossy elmondta, a hamis borok nem tartalmaztak az egészségre káros anyagot, pusztán nem feleltek meg a jogszabályoknak, alkoholtartalmuk - 47 és 71 százalék közötti arányban - nem szőlő eredetű cukorból származott. Az ilyen esetek nem válnak a magyar borászat dicsőségére, szerencsére azonban egyre ritkábban fordul elő - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta, a szabályozás nagyon szigorú, a magyar fogyasztók biztonságban vannak. Mint a mostani eset is mutatja, ha nem az előírások szerint dolgozik egy borászat, bezárják az üzemet. A Nébih a külföldről - köztük a tengerentúlról - érkező borokat is rendszeresen ellenőrzi, és eljár, ha szabálytalanságot tapasztal - mondta az igazgatóhelyettes.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?