A portál friss összeállításában azt vizsgálta, hogyan csökkenthető egy lakáshitel futamideje az államilag támogatott lakástakarék-konstrukcióval egy tízéves futamidejű, tíz évre fix törlesztőrészletű tízmillió forintos lakáshitel esetében.
A hitelek közül a legjobbak 5-6 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (thm) elérhetőek, ami azt jelenti, hogy a teljes visszafizetendő összeg tíz év alatt körülbelül 12,7-13 millió forint, havonta pedig 105-107 ezer forintos kiadást jelentenek.
Jócskán csökkenthető azonban a hitel teljes költsége, ha a hitel mellett lakástakarék-konstrukciót is igénybe vesz a hitelfelvevő. Ha egy nyolcéves, havi húszezer forintos kiadással járó ltp-konstrukció is fut a hitel mellett, akkor nyolc év után a megtakarításból rendezhető a teljes tartozás. Ugyanis a lakástakarék-konstrukció kifutásával több mint 2,5 millió forint körüli összeg jön össze, nyolc év után pedig ennyi lesz a hitel tőketartozása. Összességében havi 125 ezer forintos fix kiadással nyolc év alatt teljesen rendezhető egy eredetileg tíz évre felvett, fix törlesztőrészletű tízmillió forintos lakáshitel.
A lakáshiteleknél fontos alaposan felmérni a bankok kínálatát, mert jelentős különbségek vannak a hitelek feltételei között, futamidőtől és hitelösszegtől függően a teljes visszafizetendő összegben milliós különbségek is lehetnek. A hitel iránt érdeklődők érezhetően tudatosabbak lettek - mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője. A szakember szerint a lakástakarékot azért is érdemes elindítani, mert nemcsak hiteltörlesztésére, hanem korszerűsítésre is felhasználható.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra