Az emberek csupán 25 százaléka érzi úgy, hogy teljes irányítással rendelkezik az online megadott adatai felett, kétharmaduk pedig nem is bízik azokban a cégekben, amelyek személyes információkat gyűjtenek a netes tevékenységéről. Tóth András, a GVH elnökhelyettese szerint az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) önmagában még nem hoz jelentős változást. A hatóságok és a cégek összefogására van szükség ahhoz, hogy helyreállítsák a bizalmat a digitális gazdaságban - írja közleményében az EY.
A szakértő szerint fontos lenne, hogy a felhasználók és a cégek is elismerjék, hogy az információ fontos és értékkel bír. Az embereknek maguknak kellene eldönteni, hogy mit adnak meg a saját adataikból, kinek, mikor és mire, valamint mennyiért.
"A Facebook 68 kedvelés alapján meg tudja állapítani egy felhasználó politikai hovatartozását. Erre a regisztrációt megelőzően, egy részletes tájékoztató átolvasását követően sem lehetnek felkészülve az internetezők" - ezt már Szabó Endre Győző, a NAIH elnökhelyettese mondta. Szerinte a GDPR épp ezen a területen hozhat jelentős változást, hiszen a rendelet legnagyobb előnye, hogy megköveteli a cégektől, hogy érthetően és transzparensen bemutassák, hogyan kezelik a felhasználókról begyűjtött információkat.
Míg Füredi Orsolya, az EY versenyjogi szakértője szerint a hatóságok elsődleges célja, hogy partnerséget alakítsanak ki a cégekkel és védelmet nyújtsanak a fogyasztóknak. A GDPR-szabályozás miatt a korrektül tájékoztató cégek elkerülhetik a bírságokat, vagy érdemi, 10 százalékos bírságcsökkentést kaphatnak az eljárásban."
A digitális szolgáltatásoknál kiemelten fontos a szolgáltatás valamennyi lényeges körülményéről, alapbeállításairól, a lehetséges felmerülő költségekről való értesítés. Erre adott példát az Apple Wi-Fi-asszisztens szolgáltatásának hiányos tájékoztatása miatt kiszabott 100 millió forintos bírság is.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)