Az áram- és gázszolgáltatók közül az elkövetkező időkben a legforróbb helyzet a Tigáznál alakulhat ki - értékelik a lap szerint az állami közszolgáltató megalapítását célzó kormányzati tervek kapcsán a cég helyzetét egyes szakemberek. Az évek óta rendre több tízmilliárdos veszteségeket felhalmozó gáztársaság bizonyos vélekedések szerint közel áll ahhoz, hogy veszteségei miatt magától is kénytelen legyen felhagyni a lakossági szolgáltatással. Cégirataiban öt, igaz, lezárt végrehajtási eljárás is megjelenik.
Az új kormányzati közszolgáltató első körben átveszi a közműcégek lakossági szolgáltatási ágazatát, az értékes hálózat viszont marad a cégeknél. Ez a felállás a Tigáz esetében lehet a leginkább kézenfekvő. Különös tekintettel arra, hogy a korábbi üzleti mozgások folytán a Tigáz területén már ma is ellát lakossági ügyfeleket a nemrég állami tulajdonba került Főgáz Zrt..
A cég nem reagált a lap megkeresésére, hozzá közeli forrásoktól viszont úgy tudják, a tulajdonos olasz ENI világméretű stratégiája okán inkább válna meg a hálózattól, mint az "ügyfeleket" jelentő szolgáltatótól. Emiatt drákói költségcsökkentésekről döntöttek, a létszám mérséklődött, és a hálózatra sem költenek többet a legszükségesebbnél - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető