A nyílt tenderfelhívást az uniós közbeszerzési közlönyben jelentette meg a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A feladat első része a Nőtincs és Rétság északi csomópont közötti szakasz engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, továbbá a szükséges engedélyek megszerzése. Az M2-es ezen szakasza 9,5 kilométer hosszú, 2×2 forgalmi sávos, fizikai elválasztású gyorsforgalmi út. A tervezési idő 30 hónap.
A második rész a Drégelypalánknál tervezett komplex pihenőhely engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, továbbá a szükséges engedélyek megszerzése. Az M2-es kétoldali pihenőhelye visszakötést kap a 2-es számú főútra. A tervezési idő itt 18 hónap.
Az első részre az tehet ajánlatot, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben gyorsforgalmi út tervezéséből legalább nettó 900 millió forint árbevétele származott. A második résznél elég a 80 milliós nettó árbevétel is, ugyan ebből az időszakból és tevékenységből.
Az ajánlattételi határidő augusztus 10. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.
A kormány áprilisban kiegészítette a kiemelt közlekedési projektek listáját. Ebbe került be az M2-es gyorsforgalmi út megépítése a szlovák határig.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket