Az államtitkár erről azt követően beszélt, hogy a vidékfejlesztési tárcánál másfél órás egyeztetést folytattak a kormány április végi döntése alapján a károsult gazdálkodók képviselőivel a segítségnyújtás konkrét lehetőségeiről. Czerván György a pénzügyi segítség konkrét összegéről még nem beszélt, mint mondta, annak részleteit most dolgozzák ki a tárca szakértői.
A vidékfejlesztési tárca olyan megoldást szeretne kínálni a Hajdú-Bét károsultaknak, amely valódi, gyors és hatékony megoldást jelent számukra - közölte a VM.
Ónódiné Demeter Éva, a károsult gazdálkodók és családok képviselője arról beszélt, hogy mintegy 500 családot érintett a Hajdú-Bét felszámolása. Az érintett családok közül 100 állt közvetlenül kapcsolatban a céggel. A Hajdú-Bét beszállítóinak kára elérte a 10 milliárd forintot, ebből az összegből a kis- és közepes vállalkozások mintegy 1,3 milliárd forinttal részesedtek. A kistermelők kára pedig mintegy 200 millió forintra rúg - írta közleményében a VM.
A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. A víziszárnyas termékek előállításában európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére. Ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. A Hajdú-Bét mérlege 2001-ben ismét eredményes lett. A 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a vállalatot. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt