A LESZ szerint a tulajdonos 390 millió forintos megtakarítást szeretne elérni a jövő év végéig, melynek keretében akár 40 ezer forintot is elvennének a 140-170 ezer forintot kereső dolgozóktól. Ez a lépés elfogadhatatlan, hiszen a Malév Ground Handling Zrt. munkatársainak fizetése hét éve folyamatosan veszít értékéből, így már felélték a tartalékaikat - olvasható a közleményben.
A LESZ éppen ezért kéri, hogy a vezetőség magán kezdje a takarékoskodást, mint írják náluk a túlméretezett juttatások, értelmetlen párhuzamosságok, megmagyarázhatatlan munkakörök és szükségtelen igazgatóságok legalább százmillió forintot visznek el évente. A szakszervezet azt is kifogásolta, hogy amíg a dolgozók többsége kollektív tárgyalások megkezdésére hatalmazta fel a szakszervezetet, addig a cégvezetőség nyomásgyakorlással egyenként akar rábírni minél több munkavállalót az "önkéntes" lemondásra fizetésükről.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott