A múlt évben 3,76 milliárd eurós bevételt ért el az olasz Ferrari, ami éves összevetésben 10 százalékos emelkedést jelent és meghaladja az 3,5 milliárd eurós forgalomról szóló elemzői várakozásokat - számolt be az olasz autógyártó eredményeiről az MTI.
A profit nem tartott lépést a bevételekkel, sőt. A Ferrari nettó eredménye 699 millióra rúgott tavaly, ami 10 százalékos visszaesésnek felel meg.
Kapcsolódó
A Ferrari egyébként több mint 10 ezer autót adott el 2019-ben, 9,5 százalékkal többet, mint 2018-ban. A gyár legnagyobb piacára, Európába, a Közel-Keletre és Afrikába együttesen 16 százalékkal több, 4895 autót szállított, Kínába, Hongkongba és Tajvanra pedig összesen 836 autót, ami 20 százalékos növekedés. Az amerikai piacra küldött autók száma 3 százalékkal, 2900-ra csökkent.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt