A Vörösmarty teret utoljára három évtizede újították fel, ezért is időszerű volt már a korszerűsítés. A 2 milliárd 313 millió forintos beruházás keretében faltól falig újjászületik a Belváros egyik legnagyobb közterülete és megújulnak az oda befutó utcák is.
A műemléki védettséget kapott Vörösmarty szoborcsoport körül így végre méltó környezetet alakíthatnak ki. A régi beton térköveket egyedi kialakítású és természetes megjelenésű andezit, gránit és mészkő burkolat váltja fel. A téren 7 százalékkal nő a zöldfelület, tucatnyi fát ültetnek itt és a csatlakozó utcákban.
Kapcsolódó
A Vörösmarty tér a jelenleginél sokkal rendezettebb rendezvény arculatot kap: a felújítás során kialakítják az árnyékoló rendszerek fogadó szerkezeteit, és a burkolatba rejtik a szükséges elektromos csatlakozási lehetőségeket, nem kell majd félig meddig lefedett kábelkötegek között botorkálniuk a vendégeknek. A munkálatok a tervek szerint augusztus 31.-én befejeződnek, így a karácsonyi vásárt már a megújult téren rendezhetik meg.
A korábbihoz hasonló nagyságú területet foglalhat el a karácsonyi vásár, de szebb lesz, mint valaha - ígéri Bán Teodóra. Rengeteg hazai vendéget és külföldi turistát vonz ez a már hagyományosnak tekinthető rendezvény. A Vörösmarty téri adventi vásárt évről évre Európa legszebb vásárai közé választják, s azt hiszem, idén erre minden eddiginél nagyobb esélyünk lesz. Már csak azért is, mert esténként új színt kap a vásár a megújuló közvilágítás miatt - tette hozzá Bán.
Varga Zsolt.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban