Bár az átadási határidőt többször is módosítani kellett, most már tényleg a finisbe ért a beruházás. És ez a vezérigazgató szerint még akkor is így van, ha a kívülálló úgy látja, javában zajlik az építkezés.
A környék még építési terület, sittel, törmelékkel, a parkoló sem készült el teljesen, a főbejárat csak szétszórt térköveken át bukdácsolva megközelíthető, s az ablakon benézve is kincstári optimizmus kell ahhoz, hogy az előcsarnokot késznek lássuk. Ám Szőke László vezérigazgató szerint semmi akadálya nincs annak, hogy az új fedett uszoda próbaüzeme a napokban megkezdődhessen. "A műszaki átadásra sor került, a medencék már félig feltöltve, igaz, a hibalistát is felvettük."
A BGYH legnagyobb beruházása eredetileg 3 milliárd 68 millió forintba került volna. Ehhez képest a végösszeg 3 milliárd 484 millió forint. A 13,5 százalékos drágulás az elhúzódó régészeti feltárás, a sok nem várt műszaki akadály és az új kívánságok számlájára írandó.
Maga a strand kivételesen szeptember végéig nyitva lesz, hogy ezzel segítsék az átállást, mert a régi medence fölé már nem húznak sátrat, ahogy annyi éven át tették. Szerencsére ebben az időjárás is kedvezett eddig.
A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő (a felírat már ott áll a főbejárat fölött) a régi strandnál valamivel drágább lesz a régi csillaghegyi strandnál, de sokkal többet kínál. A fedett uszodába a belépő 2400 forintba fog kerülni, ami 500 forinttal drágább lehet, ha a vendég a wellness részleget és a gyermekparadicsomot, vagy a szauna világot is igénybe akarja venni. A kerületi lakosoknak 10 százalékkal olcsóbban adhatják a belépőt, ha sikerül megegyezni, és az Óbuda kártya ajánlatába beillesztik ezt a szolgáltatást - mondta a vezérigazgató.
Az épülő bejáratnál pár bosszankodó vendégbe botlottunk. Arra panaszkodtak, hogy ebben a hónapban a pénztárban már sem a régi, sem az új áron nem kapható semmilyen típusú bérlet. Egy biztos: ez a kivárás sok mindenre jó lehet, csak arra nem, hogy új törzsvendégeket szerezzenek.
Varga Zsolt
Kép forrása: termalonline.hu.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban