A lap ismertetése szerint a cégnek az a kombinált szolgáltatása nem érhető el, ami gyakorlatilag taxis szolgáltatásnak minősül. Ennek a lényege az volt, hogy sofőrrel együtt lehetett autót bérelni, okostelefonos applikáció segítségével, és a fővárosi taxirendeletben megállapított fix tarifánál olcsóbban.
A két szolgáltatás - az autóbérlés és a sofőrszolgáltatás - ugyanakkor külön-külön továbbra is elérhető a cég honlapján közzétett tájékoztatás szerint.
Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke szerint a szolgáltatás leállása azt sejteti, hogy a cég működése nem felelt meg a taxistevékenységre vonatkozó szabályozásnak.
Véleménye szerint számos cég próbálja meg kijátszani a törvényi szabályozást, ideig-óráig tudnak is működni, azonban amikor a tevékenységük átlép egy nagyságrendet, és a hatóságok számára nyilvánvaló lesz a működésük jellege, akkor megbüntetik őket.
Ennek ellenére a piacon fellelhetők kisebb-nagyobb vállalkozások, amelyek sárga fólia és rendszám nélkül tevékenykednek, sofőrszolgálatok vagy autókölcsönzési tevékenység mögé bújnak, de a törvényi szabályozás ebben a kérdésben szigorú és egyértelmű - mondta Metál Zoltán.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is