A teherkikötőt működtető Port Danube Kft. az esztergomi önkormányzat városüzemeltetési cégéhez, a Strigonium Zrt-hez tartozik. "A komáromi kikötő a Duna szinte utolsó olyan helyszíne, amely alkalmas elosztó és átrakó funkció ellátására a folyó magyarországi szakaszán. Fejlesztésével Esztergom és Komárom az eddigieknél dominánsabb résztvevője lehet a dunai teherhajózásnak és áruszállításnak" - mondta Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) esztergomi polgármester a beruházás alapkövének letétele után az MTI-nek.
A beruházás során a teherhajók rakodásának elősegítésére épített partfalat hoznak létre. Itt mobil kirakógéppel vagy daruval mozgatják meg az árut, mely szállítószalag-rendszeren át jut el a hajókból a teherautókba, vagy fordítva.
A kikötőhöz 3500 négyzetméteres konténerterminál tartozik, ahol új burkolatot és térvilágítást építenek, valamint várakozó gépjárművek számára jelzőlámpás irányítást telepítenek.
A fejlesztés részeként korszerűsítik a hajózás biztonságát szolgáló parti jelzéseket, a kikötést szolgáló bakokat és lépcsőket, valamint fejlesztik a területet felügyelő biztonságtechnikai rendszert és kiépítenek egy terelőművet. A létesítmény megvédi a kikötőt a zajló jégtől és az uszadékfától.
A beruházás összköltsége 895 millió forint, ebből 761 millió forint az uniós és állami támogatás, a szükséges 15 százalékos önrészt Esztergom önkormányzata biztosította. A korszerűsített kikötőt 2015 november végéig kell átadni.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott