A lap szerdai számában ismerteti többek között a Telenor tájékoztatását, amelyet az MNO.hu összeállításával kapcsolatban adott. A honlap összeállítása szerint Ausztriában, Szerbiában és Romániában is olcsóbb tarifákkal van jelen a Magyarországon is működő három távközlési társaság.
A Telenor válaszában Szerbia példáját fejti ki részletesen. Ott az áfa 20 százalék, szemben a magyarországi 27 százalékkal, miközben a frekvenciaköltségek és az összes közteher az árbevétel 32,9 százalékát teszi ki, ami jóval alacsonyabb a magyarországi 50 százaléknál. Megjegyezték azt is, hogy a távközlési különadó önmagában árbevételük 12,7 százalékát teszi ki.
A Magyar Telekom a jelenség okát firtató kérdésre adott válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az árak összehasonlítása nehéz az iparágban, és az ügyfél elégedettségét a szolgáltatás minősége dönti el. Szerintük a magyar fogyasztók nagyon jó ár/érték arányú szolgáltatást kapnak. A lap a Vodafone-tól egyelőre nem kapott választ kérdésére.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta