Aszódi Attila felidézte: 2014 januárjában a kormány államközi megállapodást kötött Oroszországgal, ennek értelmében két új atomerőmű blokk építése van előkészítés alatt. A további megvalósítási szerződések előkészítése kiemelten fontos, a tulajdonosi döntések lerövidítése érdekében kerül át az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. a Miniszterelnökség irányítása alá - közölte a kormánybiztos.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: három megvalósítási megállapodás előkészítése folyik. Az egyik az erőmű tervezésére és építésére vonatkozó feltételeket, a másik a jövőbeni működtetés és karbantartás feltételeit rögzíti, a harmadik pedig az üzemanyag-ellátás és a kiégett üzemanyag kezelésének feladatait fogja meghatározni. Ezeknek a szerződéseknek az egyeztetése folyik az orosz féllel - közölte, hozzátéve, hogy a tervek szerint a megállapodások ebben az évben aláírásra kész állapotba kerülnek.
Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlésének szerdai döntéséről beszámolva elmondta: a 2012 júniusában alapított MVM Paks II. Zrt. közvetlen állami tulajdonba kerül, de az MVM Csoport továbbra is támogatja a 21. század legnagyobb beruházását. Az MVM érdekelt abban, hogy a jövőben is biztonságosan, nagy mennyiségben, elérhető áron villamos energiát tudjon szolgáltatni - jelentette ki az elnök-vezérigazgató.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket