Orbán Viktor 2016. november 29-én jelentette be, hogy a nyugdíjasok 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra. Ez 2,7 millió nyugdíjasra 27 milliárd forint kiadás jelentett az államnak. Az ajándékról szóló kormányrendelet december 8-án született meg, az utalványokat a külföldön élő nyugdíjasok is megkapták.
Négy darab 2000 és két darab 1000 forint értékű utalvány volt a borítékban a miniszterelnök levele mellett. Az utalványok normál esetben 300, 400, 500, 600 és 1000 forintos címletekben kaphatók, vagyis a 2000 forintosok egyedileg, direkt a nyugdíjasok miatt készültek. Az utalványokat kibocsátó, állami tulajdonú Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. (EUF) honlapja szerint van lehetőség egyedi címletek legyártására a megrendelő kérésére, ám ez esetben a normál 2 százalék + áfa díj helyett 5 százalék + áfa szolgáltatási díjat számolnak fel a megrendelt utalványok névértéke után.
Az Átlátszó szerette volna megtudni, hogy miért volt szükség egyedi címletekre, és mennyi bevételre tett szert az EUF a nyugdíjasok utalványából, ezért közadatigénylésben kértük ki a Magyar Államkincstártól (MÁK) a kapcsolódó dokumentumokat.
Az oknyomozó portál szerint a szerződést 2016. november 30-án, Orbán Viktor bejelentése után egy nappal írták alá, és ebben még borítékonként tíz darab 1000 forintos utalványról volt szó. December 9-én azonban, a kormányrendelet másnapján módosították a megállapodást, ekkor kerültek bele az egyedi címletek: borítékonként négy darab 2000 forintos és két darab 1000 forintos utalványt kellett szállítania az Erzsébet Utalványforgalmazónak a MÁK részére.
Az Átlátszó ugyanakkor rámutat, hogy a szerződés mellékleteként csatolt megrendelőlapon viszont még a borítékonként tíz darab 1000 forintos utalvány szerepel, és ez a dokumentum csak egy kézzel kitöltött papír a 27 milliárd forintról.
Az Átlátszó egy újabb adatigénylése révén kikért dokumentumból továbbá az is kiderült, hogy a MÁK-nak nem kellett emelt összegű, 5 százalékos szolgáltatási díjat fizetni az egyedi címletekért, a 27 milliárd forint értékű utalványokon viszont az oknyomozó portál szerint így is elég sokat, egész pontosan nettó 540 millió forintot kaszált az EUF.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban