Különösképpen büszkék vagyunk a 2019-es évre - ezekkel a szavakkal foglalta össze a bank tavalyi eredményét Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója. Az adózás utáni eredmény meghaladta a 60 milliárd forintot, ezzel a második legnyereségesebb bank Magyarországon az OTP után immár zsinórban a harmadik éve.
A működési bevétel 7,3 százalékkal 149 milliárd forintra nőtt, a kiadások ennél kisebb mértékben 4,1 százalékkal emelkedtek 70,5 milliárd forintra. A nettó hitelállomány 21,8 százalékkal nőtt, a betétállomány 24,2 százalékkal bővült. A nem teljesítő hitelek aránya 2,5 százalékosra csökkent.
Rekord a hitelezésben
A lakossági üzletágban rekord mennyiségű új hitelt helyeztek ki, 57 százalékkal 280 milliárd forintra nőtt a kihelyezett volumen - mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes. A teljesítő lakossági hitelállomány 826 milliárd forintra nőtt 20 százalékkal. A kezelt vagyon meghaladta a 3 ezer milliárd forintot, ennek a 60 százaléka értékpapírokban van, a többi bankbetét, és a Magyar Állampapír Plusz is hozzájárult ahhoz, hogy 17 százalékkal nőtt a volumen.
Az idei évre nehéz jósolni. Az új jelzáloghitelek mennyisége az idén a bankszektorban elérheti az 1000 milliárd forintot, a babaváró hitelek mennyisége 38 százalékkal 650 milliárd forintra nőhet, a személyi hiteleké 5-10 százalékkal nőhet. A koronavírus-járvány azonban visszaveti a fogyasztást, és ez negatív hatással lehet a hitelezésre is.
Az azonnali fizetést sikeresen vezette be a bank, a tranzakciók számra az első nyolc napban megközelítette a 800 ezret, szerdára várhatóan eléri a bank az egymillió azonnali fizetési tranzakciót. Az azonnali utalások több mint 40 százaléka a banki nyitvatartási időn kívül, délután 4 és reggel 8 óra között, valamint a hétvégén történt.
Az Erste az azonnali fizetés apropóján csomagáras bankszámla-ajánlattal is előrukkolt. Ennek a havidíja 690 forint, és az elektronikus tranzakciók havonta 500 ezer forintig maradnak ingyenesek. Az új csomag március 16-án indul.
Viszik a hitelt a cégek is
A vállalati hitelállomány csaknem 26 százalékkal nőtt tavaly, ez csaknem kétszer olyan gyors növekedés, mint a piac egészéé - mondta Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. A nem teljesítő állomány már az egy százalékot sem éri el. A kis- és középvállalati hitelállomány 16 százalékkal nőtt tavaly, a nagyvállalati és önkormányzati állomány 39, a kereskedelmi célú ingatlanhitelek volumene 25 százalékkal bővült.
A Növekedési Kötvényprogramban is aktívan részt vesz az Erste, négy társaság esetében szervezőként segítette a kibocsátást, öt társaság kötvényéből pedig vásárolt. A kkv-ügyfelek több mint 800 számlát nyitottak tavaly az Ersténél, a bankot váltó kliensek 10 százaléka választotta az Erstét. A kkv-szegmensben csak három bank képes új klienseket akvirálni, az Erstén kívül a Budapest Bank és az OTP képes erre.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető