Az ellenőrzések során mindegyik próbautazásnál szabálytalanságokat állapítottak meg, a jogszabályi előírások értelmében két járműnek bevonták a rendszámát és elvették a forgalmi engedélyét.
A közlemény szerint internetes oldalakon hirdetett személyszállító szolgáltatás miatt indították a vizsgálatokat.
Budapest Főváros Kormányhivatala a hatályos jogszabályoknak megfelelően az engedély nélkül, személygépjárművel végzett személyszállító szolgáltatás kiszűrésére a jövőben is rendszeres ellenőrzéseket tart majd - tették hozzá.
(Képünk illusztráció)
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól