A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, az emberi erőforrások minisztere 30 millió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára.
A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik. 1985-ben alakult meg, immár 36. éve működik. Hagyományőrző előadásaikkal bejárták az egész világot és a magyar cigányzene utánozhatatlan művészetével ismertették meg a zenekedvelőket.
A koronavírus járvány ideje alatt a budapesti VII. kerületi ellenzéki polgármester elküldte a zenekart abból az épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra. Ezt követően Prof. Dr. Kásler Miklós elrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése zajlik jelenleg. Tovább nehezíti a zenekar helyzetét, hogy a járvány miatt a tavalyi évben kevés koncert megtartására volt lehetőségük.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás