A felhívással indult tárgyalásos eljárás eredményét az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyertesnek szállítania kell a buszokhoz tartozó töltőoszlopokat, valamint ki kell építenie a szükséges telephelyi infrastruktúrát is. Opcióként kérte a BKV, hogy 10 járműbe kerüljenek beépítésre USB-töltőpontok, valamint wifiszolgáltatás is.
Az úgynevezett szóló buszok alacsony padlósak, és meg kell felelniük a tipikus budapesti körülményeknek (úthálózat, utasterhelés, forgalmi átlagsebesség, domborzati viszonyok, az ajtók a menetirány szerinti jobb oldalon helyezkednek el stb.). Alkalmasnak kell lenniük kerekesszékkel közlekedő utasok fel- és leszállására, a vezetői- és az utastér legyen légkondicionált, maguk a buszok pedig kevés karbantartást igényeljenek.
A nyertessel augusztus 29-én írta alá a szerződést a BKV. Indult még a közbeszerzésen a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft., továbbá az Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. is.
A Napi.hu áprilisban írt arról, hogy két közbeszerzésen, összesen 60 elektromos autóbuszt vásárolt a Volán, nettó 8,5 milliárd forintért. Ezek szállítói a holland BYD Europe B.V., valamint - konzorciumban - az Electrobus Europe Zrt., az Ikarus Electric Zrt. és az Ikarus Jáműtechnika Kft. voltak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép