Július és szeptember között összesen 24 befektetési tranzakciót zártak Magyarországon a kockázatitőke-alapok, ám magántőke befektetésre nem volt. Jó hír azonban, hogy két exit is megvalósult a harmadik negyedévben: mindkét esetben a menedzsment vásárolta ki a kockázatitőke-befektetőt.
Az ügyletek átlagos értéke 148 millió forint volt, igen jelentős szórásban: a legnagyobb öt tranzakció tette ki az összes befektetés 54 százalékát, és tíz tranzakció volumene haladta meg a 100 millió forintot.
A befektetett összegek 82 százalékát új befektetési célpontokra költötték, a fennmaradó 18 százalék folytatólagos tőkeinjekciók formájában érkezett olyan korábbi befektetésekbe, amelyekben az érintett alapok már tulajdonrésszel rendelkeznek és továbbra is megfelelő növekedési potenciált, illetve exit-lehetőséget látnak.
A tőkealap-befektetések összértéke visszatért a fokozatos növekedést mutató trendvonalra, miközben a tranzakciók átlagos mérete is visszaállt a korábban látott 140-150 millió forint körüli, de negyedévről-negyedévre növekedő átlagértékre - kommentálta az adatokat Ferke János, a HVCA elnökségi tagja, a Docler Investments Kft. befektetési menedzsere.
Szerinte ugyanakkor jelzésértékű, hogy miközben a magántőkealapok a lengyel és cseh piacokon nagy kivásárlási (Buyout) és növekedést finanszírozó (Growth) tranzakciókat hajtanak végre az utóbbi időszakokban, Magyarországon a főleg külföldi forrásokat kezelő (és későbbi életszakaszba fektető) magántőke-alapoktól a harmadik negyedévben nem láttunk tranzakciót. Ennek okai biztosan összetettek, de az aktivitást erősítheti, ha a szabályozói oldalról is egyértelmű lépések biztosítják, hogy a hazai befektetési és gazdasági környezet megbízható és hosszú távon is kiszámítható lesz - vélte Ferke.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka