A Magyar Posta Zrt. szeptember végén közölte, hogy 35 alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött, ezek utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek lesz.
Az épületek átvétele mellett az ott dolgozók megtartását is tervezik, az átalakított posták közszolgálati státusza megmaradna - közölte Hannya Ernesto, az MBE Magyarország ügyvezetője.
Az átvett postahivatalokban a levélküldeményeknél a hatósági áras postai díjszabást alkalmazná a cég, az egyéb csomagküldeményeknél az ügyfelek számos közvetített szolgáltatás közül választhatnának ár és tranzitidő függvényében.
A Mail Boxes Etc. céget 1980-ban alapították az Egyesült Államokban, 53 országban működik, 2900 üzlettel, 12 000-nél több alkalmazottal.
A magyar vállalat, az MBE Magyarország Kft. 2019-ben csatlakozott a Mail Boxes Etc. franchise hálózatához. A cég 2021-ben 64,881 millió forint árbevételt ért el, az idén 120 millió forint feletti árbevételre számítanak. Magyarországon a nemzetközi és országos szolgáltatásuk jelenleg 2 helyszínen érhető el Budapesten, a VI. kerületben és a XIII. kerületben, hamarosan nyitják a harmadik egységüket a repülőtéren - közölte az MBE Magyarország.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető