Miközben a lízingpiac 2019-ben összesen hét százalékkal növekedett*, addig a CIB Lízing közel 43 százalékkal növelte lízing kihelyezéseit.
Kombájnok a fókuszban
Kapcsolódó
A kisvállalkozások által megkötött lízingszerződések értékét 2019-ben közel 40 százalékkal növelte a CIB, ennek a növekedésnek csaknem négyötödét a mezőgazdaság adta. A mezőgazdasági gépeken túl az ipari berendezések és a járműflották beszerzése is hozzájárult a növekedéshez.
Kombájnok, valamint arató- és cséplőgépek finanszírozására kötötték a legnagyobb értékű lízingszerződéseket a CIB kisvállalati ügyfelei. Ezekre átlagban 80-100 millió forintot folyósítottak, jellemzően 20-30 százalékos önerő mellett. A számokból az is kiderül, hogy javarészt mezőgazdasági kisvállalkozások finanszírozzák fejlesztéseiket a Növekedési Hitelprogram fix lízingkonstrukciójában.
Kombájn helyett egészségügy
A CIB kisvállalkozásokkal megkötött lízingszerződései az eszközértéket nézve a következőképpen néz ki: 80 százalékot tesznek ki a mezőgazdasági gépek, közel 8 százalékot a tehergépkocsik, közel 7 százalékot egyéb gépek és közel 5 százalékot a kishaszongépjárművek.
A növekedés területét jelenthetik a jövőben az egészségügyi beruházások, tavaly a megkötött lízingszerződések kevesebb mint 1 százaléka irányult ilyen eszköz beszerzésére.
Koronavírus
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező