A 2015 óta - korábban egy Soroksári úti irodaházban -  működő magánkórház 2020 decemberében költözött a 20 ezer négyzetméter alapterületű Soroksári úti új kórházépületbe, amelyet a DMC International Kft.-től bérelnek. A DMC International ügyvezető igazgatója az elmúlt években a leggazdagabb magyarok közé bekerülő ingatlanos vállalkozó, Jellinek Dániel. (A cég végső tulajdonosai rejtve vannak a cégadatokban.) A bérleti szerződés feltételeit nem hozzák nyilvánosságra.

A költözéssel első lépésben megduplázták a korábbi 14 ágyas fekvőbeteg-ellátó részt, a jelenlegi 28 ágyas kapacitás később 130 ágyig növelhető. A teljes kiépítés után hét műtőben - ebből egy kifejezetten császármetszésre áll rendelkezésre - operálhatnak, egyelőre két műtőben folyik a munka. Legnépszerűbbek a nőgyógyászati, sebészeti, urológiai beavatkozások, a járóbeteg-szakrendelésen is az urológia, és a nőgyógyászati, valamint a gasztroenterológiai ellátás dominál - mondta a Napinak Gurney Anita ügyvezető igazgató.

A Duna Medical Centerben (DMC) mára naponta átlagosan 400 járóbeteg fordul meg, emellett havonta 200 műtétet végeznek, 2015 óta már mintegy hétezer műtétre került sor. Az esetleges műtéti szövődmények kezelésére állami intézményekkel szerződtek, noha az új kórházépületben kulcsrakészen felszerelték a 11 ágyas intenzív részleget, ám a járvány miatt még hiányzik a személyzet, s a pandémia alatt nem is akarnak a Covid-ellátásból elvonni szakembereket - mondta a lapunknak az ügyvezető igazgató.

A magánkórház 160 alkalmazottal - közülük 8 főállású orvossal - és 240 közreműködővel  üzemel, a pandémia miatti átvezényléseket megérezték ugyan, de az ügyvezető szerint alkalmazkodtak a feltételekhez, és sikerült az ellátást fennakadás nélkül fenntartani. Gurney Anita szerint az egészségügyi jogállási törvény sem hoz majd érdemi változást a működésben, még ha adminisztrációs nehézségekre lehet is miatta számítani. A DMC által kínált béreket pedig az új orvosi bértábla mellett is versenyképesnek tartja.

Intenzív osztály
Kép: Napi.hu

A közeljövő terveiről Gurney Anita elmondta, heteken belül nyit a 15 ágyas szülészeti részleg, lesz újszülött intenzív ellátás, júniustól CT-vel bővül a diagnosztikai ellátás. A szolgáltatásokat igénybe vevőkről kifejtette, az előzetes elvárásokkal szemben a lakosság széles köréből és az ország egész területéről érkeznek pácienseik, Budapest mellett jelenleg legtöbben Pest megyéből, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Veszprém megyéből.  A betegek mintegy 10 százaléka külföldi. Betegforgalmuk a járvány alatt sem esett vissza, sőt, a fekvőellátás iránt nőtt az igény.

Kép: Napi.hu

A kórházprojekt beruházási költségét eredetileg 40 millió euróra tervezték, amit túlléptek, de hogy végül mennyivel, nem derült ki. A pandémia kitörése előtt (2016-2019 között) éves átlagban 48 százalékkal nőtt az árbevétel, a tavalyi számok még nem ismertek, de ez a 3 hónapos zárás miatt nem is lenne mérvadó. Az eredmény végig negatív volt, ám 2020-ban a pandémia ellenére is jelentősen javult - mondta Gurney Anita. A tulajdonosi kör kezdettől változatlan, a DMC anyacége a holland International Medical Centers B.V., amelynek a többségi tulajdonosa Igor Iankovsky ukrán üzletember, a projektet is ő finanszírozta az anyacégen keresztül - válaszolta kérdésünkre az ügyvezető.

Árbevétel forintban:

  • 2016 789 millió forint
  • 2017 1,528 milliárd forint
  • 2018 2,201 milliárd forint
  • 2019 2,714 milliárd forint
A megnyitón kiosztott sajtóanyag szerint a Duna Medical Center többségi tulajdonosa, a projekt elindítója, Igor Iankovsky így nyilatkozott az új kórházépület bemutatása alkalmából: "Már az induláskor tudtuk, hogy egy önálló kórházépületet akarunk működtetni, amelyre  - vállalatunk zászlóshajóhaként - építhetünk a jövőben. Célunk az volt, hogy egy komplex, integráltan működő, az ellátási spektrum egészét lefedő intézményt hozzunk létre. Ezzel a pácienseink számára teljesebb körű, biztonságos és magas minőségű szolgáltatást tudunk nyújtani, amely megkülönböztet minket a piacon."