Már az előszezonban nagy volt az utazási kedv, 262 ezren vonatoztak a tóhoz. A főszezonban 2019-hez képest a déli partra megközelítően ugyanannyian utaztak, az északi parton viszont mintegy 10 százalékos növekedés volt tapasztalható. Az utószezonban sem lankadt az utazási kedv, a pandémia előttinél mintegy 32 százalékkal utaztak többen - írta Schanda Tamás.
A Balaton Okosjegy volt az idei nyári szezon nagy újdonsága, amiből országszerte több mint 65 ezer kelt el. Első alkalommal lehetett a 99 forintos Balaton egyúti kerékpárjegyet választani, amellyel 73 ezren éltek. A kerékpáros utasok száma is rekordot döntött, összesen 138 ezer biciklista választotta a vasúti közlekedést - idézte az MTI az államtitkárt.
Kapcsolódó
Az idén három új emeletes KISS motorvonat is közlekedett a Balatonhoz, a legsikeresebb járat a Dunakanyarból érkező Jégmadár volt, megközelítőleg 100 százalékos kihasználtsággal.
A kormány folytatja a kötöttpályás közlekedés fejlesztését, hiszen a környezetkímélő és modern közlekedés nem képzelhető el korszerű vasút nélkül. Az infrastruktúra fejlesztése egyaránt szolgálja az emberek és Magyarország érdekeit is - írta az ITM államtitkára.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!