A vállalkozás tulajdonosa, Blázsik Ferenc az évekig húzódó versenyhivatali eljárással, a finanszírozó bankok és a hitelbiztosítók együttes visszalépésével indokolta a társaság súlyos helyzetét, hozzátéve, hogy az eljárás alatt lehetőségük lesz kiegyezni a hitelezőkkel.
A Sikér Zrt.-nek nagy problémát jelentett a Széchenyi Bank csődje is, mert az onnan jóváhagyott hitelekből kezdték meg szekszárdi üzemük felújítását. A bankcsőd éppen akkor vont el forrásokat a cégtől, amikor a beruházást a pályázatok miatt már nem lehetett felfüggeszteni - közölte.
A tulajdonos szerint a malomiparban az utóbbi években olyan árverseny alakult ki, amelyben piacbővülést csak egy másik szereplő kárára lehetett elérni. Emiatt a termelők még veszteség árán is igyekeztek megőrizni pozícióikat.
A Sikér Zrt. 25 éve létező, kizárólag magyar magántulajdonban lévő cég, amely két európai színvonalú malommal rendelkezik. Évente százezer tonna búzát őröltek, száz embernek munkát biztosítva.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak