Azok a cseresznyék mentek tönkre, amelyek múlt héten már fehérek voltak, vagy éppen kezdtek színesedni, vagyis a legkorábbi fajták - írta a portál.
Így hazai korai termésű cseresznye nemigen lesz májusban, az áruházláncoknak aligha tudnak szállítani a termelők, mert nagyon nehéz úgy szedni nagyobb hibátlan mennyiséget, hogy tíz szemből 5-6 meg van repedve. A hazai cseresznyeszezon mintegy két hét múlva indulhat be igazán, akkorra érhetnek be azok a szemek, amelyeket zölden ért az eddigi eső, így még nem sérültek.
A nagybani piacon 1000 forint körül megy most a kevés hazai és az import spanyol cseresznye is, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerében a legfrissebb, múlt heti adatok alapján 1680 forintba került két budapesti fogyasztói piacon a korai hazai cseresznye, import görög cseresznyét pedig a Vámház körúti piacon 2980 forintért jeleztek.
Jó hír, hogy a meggyre az esőzés még nem volt negatív hatással, sem a kajszibarackra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket