Nemzetközi tapasztalatok alapján a szakma 30-35 százalékra becsüli az önkiszolgáló kasszák használati arányát ott, ahol a hagyományos pénztárak mellett ilyenek is rendelkezésre állnak. Ehhez képest most azt látjuk, hogy az általunk telepített eszközöket már az indulás után néhány héttel is a vevők mintegy 75 százaléka veszi igénybe - mondta Bessenyei István a több CBA-üzletben megjelent, teljesen magyar fejlesztésű önkiszolgáló kasszát fejlesztő Laurel Számítástechnikai Kft. tulajdonosa.
Vagyis négyből három vásárlás már önkiszolgáló kasszákon keresztül történik egyes CBA-üzletekben, népszerűségükhöz nagyban hozzájárult a járvány, miután így minimalizálható a fizikai kontaktus.
Mostanra 8 boltjukban összesen 26 autamata pénztár működik. Látszik, hogy az események hatására a vásárlók a jövőben egész mást fognak keresni és értékelni az üzletekben. A biztonságuk sokkal fontosabb lesz, ezért többek közt az önkiszolgáló kassza is egyre népszerűbbé válik - mondta Felhősi Tünde, a CBA L&F Kft. stratégiai fejlesztési vezetője.
A kasszatelepítő cég, a Laurel felmérései azt mutatják, hogy egy önkiszolgáló kassza képes 60 százalékkal gyorsabb tud lenni egy jó pénztárosnál. Ez azt jelenti, hogy már két ilyen automata berendezés képes növelni az áteresztőképességet úgy, hogy a munkaerőigényt is csökkenti, illetve segít, hogy a dolgozók más feladatokat lássanak el az adott boltokban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek