A perben a Magyar Nemzeti Bankot, mint a pénzügyi fogyasztóvédelemben és a pénzügyi felügyelet ellátásában illetékes szervezetet perbe hívják a felperesi oldalon, hogy segítse a fogyasztói igények érvényesítését.
Baranovszky György hangsúlyozta, a közérdekű pert azért indítják, mert nem lehet előre tudni, milyen megoldás születik Buda-Cash ügyben, viszont jogerős ítélet alapján kötelező lesz kártalanítani a fogyasztókat, és nem akarják, hogy az ügyfeleknek egyenként kelljen pert indítani.
Azt kérik a közérdekű keresetben, hogy a bíróság mondja ki, jogszabályba ütközően jártak el a pénzintézetek, és állapítsa meg a vezető tisztségviselők felelősségét. Az azért fontos, mert jogerős ítélet esetén kötelesek lesznek kártalanítani az ügyfeleket.
A FEOSZ elnöke szerint az átlagfogyasztó elvesztette bizalmát a pénzintézetekben, és ezt a helyzetet kezelni kell. Úgy ítélte meg, hogy az MNB a jelenlegi helyzetet jól kezeli, a honlapján megfelelően informálja a fogyasztókat.
Kispál Edit, a FEOSZ szóvivője szerint amíg az MNB vissza nem vonja a Buda-Cash és az érintett pénzintézetek működési engedélyét, addig a fogyasztók nem tudnak mit csinálni, a pénzügyi számlájuk addig be lesz fagyasztva, egyedül az MNB által számlatulajdonosonként engedélyezett 60 ezer forint kifizetésre van lehetőség.
A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy az ügyben érintett fogyasztók minél gyorsabban nyissanak új számlát, vagy kérjék az illetékes kifizető szervezettől a készpénzes kifizetést, például munkabér, nyugdíj, családi pótlék, segély esetében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek