Az MNB megállapításai szerint az eMAG a vizsgált időszakban nem tett eleget az összehasonlításra alkalmas termékelemzési kötelezettségének és nem tudta igazolni az MNB felé kellő számú, egymással versengő hiteltermék bemutatását ügyfelei számára.
Ezen felül egyes nyilvántartásai is hiányosak voltak, és nem tett eleget a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőző, a pénzpiaci közvetítőre vonatkozó, illetve a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatási kötelezettségének sem.
Az MNB az Extreme Digital-eMAG Kft. közvetítői nyilvántartását is hiányosnak ítélte meg, a vizsgálat során pedig a társaság nem tudott tételes és termékszintű nyilvántartást bemutatni a kötelező képzésekről és továbbképzésekről sem.
Mindezek miatt a társaságnak kötelessége kijavítani a feltárt hiányosságokat a jegybank számára, melyről 2024. február 5-ig írásbeli beszámolót is kell készítenie a felügyelet részére.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogsértések miatt 8,8 millió forint felügyeleti és 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.
Kiválik a Vatera az eMAG-ból
Továbbra is a magyarországi bővülésre és növekedésre fókuszál az eMAG: új vásárlók és új Marketplace partnerek bevonására, akik kiaknázhatják azokat az előnyöket, amelyeket a Extreme Digitallal 2019-ben megkezdett egyesülése óta a szolgáltatások, technológia és infrastruktúra fejlesztésében elért a vállalat.A kiválás okairól bővebben itt olvashat--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?