Az 1998-as rendeletet módosító tervezet két ponttal egészíti ki az Eximbank tevékenységét. Az első a nemzetközi versenyképességet javító beruházásokra nyújtható, továbbá az ehhez kapcsolódó forgóeszköz hitelekre terjed ki. A másik pont szerint pedig az Eximbank hitelt nyújthat belföldi bankoknak, hogy abból versenyképességet javító projekteket finanszírozzanak. Ez utóbbit versenyképességet javító, refinanszírozási hitelnek nevezi a tervezet.
A versenyképességet javító hitelt így definiálja a tervezet: gazdálkodó szervezet magyarországi beruházását finanszírozó, vagy pedig a termeléshez, illetve szolgáltatáshoz kapcsolódó forgóeszközt finanszírozó hitel.
A versenyképesség feltételeit az Eximbank az üzletpolitikájában rögzíti. Az ilyen hitelek kamatlába megegyezik az Eximbank egyéb hiteleinek kamatával, vagyis a kedvezmény 3,5 százalék, de a hitelkamat nem lehet kisebb 0,1 százaléknál.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint